Tegnapi újság

A hétvégén volt időm, és felülvizsgáltam néhány előítéletemet, véleményemet, elhamarkodott kijelentésemet, minek következtében rá kellett jönnöm barátaim, hogy mindeddig teljesen rosszul álltunk a kormányzás kérdéséhez, mondhatnám: rossz oldalról néztük az egész Fidesz-jelenséget. Én legalábbis minden bizonnyal.

Mindez idáig azt hittem, hogy magunkat, a civil társadalmat kell megvédenünk a médiaalkotmánytól, médiatörvénytől, a centrális szabadságtól, a demokráciát szűkítő, néhol pedig beszüntető intézkedésektől, de ez sajnos nem igaz, mert a párt, amelyik reánk hozta ezeket a, khm, érdekes törvényeket, sokkal nagyobb bajban van, mint mi mindannyian.

A mi szabadságunk ráér, először szabadítsuk fel a Fideszt!

A probléma gyökere tudniillik ott van, hogy a szabadsághiány elsősorban őket sújtja, ennek a hiánynak a kényszeres kiterjesztése az országra csupán következmény, nem rosszindulat vagy gátlástalanság okozata, hanem csupán egy segélykiáltás felénk, hogy segítsünk rajtuk.

Orbán Viktor saját maga foglya, a többiek pedig az ő foglyai, az egész építmény egy rohadt börtönszigetre emlékeztet, nem csoda tehát, hogy ilyen törvények kerülnek ki a kezük alól, elvégre hírből sem ismerik a szabadságot.

A szabadságot senki sem ismeri.

Pontosítok: a szabadságot nagyon kevesen ismerik.

Amikor egy szerencsés külpolitikai együttállás következtében ölünkbe hullott az előző rendszer levágott feje, az emberek sok mindent akartak, de szabadságot speciel kevesen. Akartak jobb autót, több külföldi utat, Milka csokoládét a polcokra, menő ruhákat, akartak kapitalizmust, mert az sok pénzzel jár, hiszen látták a tévében, és akartak kereskedelmi tévécsatornákat, valamint bulvárlapokat, pornográfiát, esetleg márkás söröket.

Meg merem jegyezni, hogy a szabadság, mint olyan, konkrétan alig érdekelt valakit, néhány hülye értelmiségit kivéve, persze főleg a bölcsészeket, mert azok szeretik az ilyen elvont fogalmakat, de nép a fentiekre vágyott, függetlenül az államformától, kormányzó párttól, mondhatni: pragmatikus módon. Azóta is arra szavaz, aki ezt megígéri neki, tök mindegy, hogy baloldal vagy jobboldal, ezek megint csak sznob és nyafka filozófusdumák, nekik ígéretek kellenek, de azonnal.

Megkapták. Minden egyes választáson.

Szabadnak lenni kemény meló, az nem úgy van, hogy bemondják a tévében, és onnantól kezdve mindenki szabad, hanem egyénileg, személyenként, minden nap, minden egyes órában dolgozni kell rajta, különben ott találjuk magunkat egy multinacionális nagyüzem gyártósoránál, és elmélkedhetünk a szabadság árnyalatain.

Egy nálam sokkal okosabb ember fogalmazta meg a Fidesz tragédiáját, miszerint Orbán Viktor olyan lelki alkat, hogy mindig ellenzékben van, akkor is, ha éppen hatalmon.

Ezt látjuk most, egy sarokba szorított párt küzd az életéért, miközben választási kampányt is folytat, harcol, mintha holnap, holnapután és azután is választások lennének, mintha minden percben választanánk, és közben bűzlik a szabadság hiányától, ordít minden megnyilvánulásából a kétségbeesettség és a düh, mert a hatalom ugyanúgy nem tesz szabaddá, ahogy a rendszerváltás sem. Szegény, boldogtalan Fidesz.

Segítenünk kell rajtuk, minden azon múlik, hogy meghalljuk-e ezeket a segélykiáltásokat, melyek most éppen médiatörvény és 12 éves büntethetőségi törvény képében érkeznek hozzánk, de a forma nem számít, csak tartalom.

Rettenetes lehet úgy kormányozni, hogy közben foglyok vagyunk, nem kívánom senkinek, csoda, hogy egyáltalán eddig bírták. Teljesen természetes folyományai ezek a borzalmas törvények, és ezek a borzalmas alakok, akik megjelentek, és úgy tesznek, mintha tennék a dolgukat, miközben folyamatosan hátrafelé néznek, szemükben félelem, gyomruk minden munkanap előtt összeugrik, torkukba feltolul a sav, de összeszedik magukat, mennek a minisztériumba, Parlamentbe, Médiatanácsba. Cipelik löttyedt aktatáskájukat, amiben egy szendvicsen és a Bac típusú spray-n kívül semmi sincs, mert a gondolatokat majd odabent kapják meg, mindig az aktuális álláspontot, mindig ugyanakkor, reggel fél kilenc után valamivel, és sohasem szabad emlékezni a tegnapira, mert az csak összezavar.

Sohasem tudjuk megmenteni magunkat, ha nem mentjük meg előtte a Fidesz lelkét, elvégre minden onnan ered és oda tér vissza, nem lehetünk annyira önzők, hogy egy kiélezett helyzetben magunkkal foglalkozunk.

Ha kívülről úgyis látszik, hogy éppen tort ülnek, némileg lopnak és zenés-táncos rendezvényeken modelleket csípnek fel, akkor is tudnunk kell, hogy belül eszi őket a félelem, zabálja fel a lelküket, és nem akarnak semmit, csak szabadulni, kikerülni ebből a méltatlan helyzetből, amiben élni nem lehet, igaz, meghalni sem.

Mindenki fogjon egy fideszest, és ültesse a térdére, hagyja, hogy kizokogja magát, aztán mondja el neki, hogy: nem a te hibád! Majd ezt ismételgesse sokszor, ahogy az amerikai filmekben a pszichológus, mert ott általában beválik. Ne engedje el, amíg meg nem nyugszik, és búcsúzóul jegyezze meg, hogy nem haragszik. Ne várjon köszönetet.