Volt valamikor, a békeidőkben – a 2009-es EP-választás előtt – ez a meghitt hülyeség, hogy nemzeti oldal. A jobb-bal dichotómia fideszes feloldása: mi vagyunk a nemzetiek, a többiek meg, khm, azok valami mások, vérmérséklettől függően. Globalisták, internacionalisták a centrumban, hazaárulók, nemzetellenesek, zsidók a széleken.
Aljas, sunyi szöveg volt ez már akkor is, hiszen a nemzet nem oldal, hanem része annak a liberális és a baloldali, és pláne nem egy pártból áll a nemzet, hála istennek.
A jobboldal az ő nemzetioldaliságát részben szimbólumokkal – zászlókkal, koronával, Hídemberrel, székelyhimnusszal – fejezte ki, részben pedig az úgynevezett patrióta politika forszírozásával, amit elsősorban ellenzékből nyomatott. Kormányon ugyanis már sajnos muszáj a külvilággal értekezni, és ők meglehetősen leszarják a hun büszkeséget meg a trianoni búbánatot önmagában. Ennek a retorikának mindig van egy különösen undorító peremvidéke, ahol a nemzetioldaliság etnikai és faji hovatartozást takar. Orbán Viktor hajmeresztő mutatványokkal próbálta ezeket a szerencsétleneket is megtartani, volt nekik külön hetilap, polgári körök, kétfenekű kiszólások, és évente a medencébe fújt takony Tusnádfürdőn.
Csakhogy végül nem sikerült. A nemzeti oldal fogalma összeomlott, amikor 14 százalékos eredménnyel, önálló pártként felütötte a fejét a Jobbik.
Overdrive
Ezek ugyanis nemzetiek, mint állat. Ezek olyan nemzetiek, hogy mellettük Orbán Viktor kifejezetten nemzetietlennek, az EU, az USA és Izrael lakájának, a globáltőke (és utálatos szövetségese, a matematika) szálláscsinálójának hat. Sőt, ezek semmi mások, mint nemzetiek, monomániásan azok. Ebből vezetnek le mindent, és ha a tények útban vannak, akkor annál rosszabb a tényeknek. Korlátlanul magyarok.
Emellett és ezáltal sötétek, mint a néger segge lyuka.
A Jobbiknak értelmezhető, modellezhető, komolyan vehető, érdemi javaslata nemigen van, viszont padlógázon nyomják azt az 1956-ból eredő, aztán a Fidesz nemzetioldalazgatásában túlélő, viszont tökéletesen antidemokratikus és köztársaságtagadó mantrát, hogy aki magyar, velük tart. Aki nem tart velük, az nem magyar, nemzeten és törvényen kívüli, aki semmi jóra ne számítson. Ez a taktika nem a meggyőzésre, hanem a megfélemlítésre és az akolmelegre alapoz – és így működött akkor is, amikor még nem volt mérhető a valódi nemzeti oldal.
Az ugyanis nem érv, hogy „magyar ember így gondolkodik”. A magyar ember tízmillióképpen gondolkodik, mivel magyarsága mellett vasútbarát, fuvaros, magánorvos, homoszexuális, katolikus, zsidó vagy cigány is, olvasott ezt-azt, másokat meg nem, odavan a bluesért, vagy hidegrázást kap tőle, aggasztja a klímaváltozás vagy éppen a gyorshajtás. Ezek konkrét problémák, amelyekre a magyarság önmagában semmiféle választ nem ad, ahogy a szőkeség se.
Az oldalazó törpe
A nemzeti oldal mint retorikai fegyver, megsemmisült. Megérkeztek a még nemzetibbek, akik viszont bebizonyítják, hogy lehetsz egyszerre nagyon magyar, és közveszélyesen hülye. A magyarságtudat, a nemzeti érzület a bolondéria ellen nem véd, érdemi megoldások nem következnek belőle, a szakértelmet és a politikusi tehetséget nem helyettesíti.
Súlyos identitásválságban érkezik a jobboldal a győzelem kapujába. A konzervatív gazdaságpolitikát felemésztette a permanens kampány. Gyurcsány és Kóka ellenében Orbán beöltözött turbóbalosnak, és ezt a maszkot nem lesz egyszerű lefejteni az arcáról, mert minden visszatáncolással kénytelen kimondani, hogy a sátánnak igaza volt. Igaza volt a kórházprivatizációval, az ingatlanadóval, a gyessel.A szociális demagógia mellett már csak a szimbolikus tér adott vázat a jobboldaliságnak: a nacionalizmus, a vallás, a hagyománytisztelet. A lírai nagyotmondás. Ezen a piacon aztán könnyű volt rájuk ígérni. Nagyobbat, nemzetibbet, magyarabbat mondani nem kunszt. De nagyon megnehezíti azt, hogy a valóban véghezvihető tettek eléggé nemzetinek látsszanak.
/Tóta W. Árpád index.hu 2009.08.11./
