"Ez a miénk. Egyedül mi építettük", mutat körbe az általa alapított és a nevét viselő kórház tetejéről Edna Adan Iszmail bába és külügyminiszter. Hargeisa, Szomáliföld fővárosának fényei pislákolnak alant, a kórház pedig nem csak helyi viszonyok között impozáns. Az oktatási intézményként is működő, szülészeti klinikának épített kórház – a szükség okán – hamar kinőtte eredeti funkcióját, és immár ambuláns részleget is üzemeltető általános kórházként fogadja a Szomáliföldről, illetve Szomáliából és Etiópiából egyaránt érkező pácienseket. Egyébiránt elsősorban Edna Adan pénzéből, helyi összefogásból, továbbá valamennyi nyugati – nem kormányzati – segítségből épült. Más forrásból nem igényelhet segítséget, mert Szomáliföld hivatalosan nem létezik.
Edna Adan, a létező, ám senki által el nem ismert állam külügyminisztere videofelvételen mutatja meg, hogyan nézett ki a város 1991-ben, a felszabadulás – és újbóli államalapítás – után: romok mindenhol. A várost elhagyó – a megbukott Mohamed Sziad Barre tábornokhoz hű – szomáliai katonák módszeresen leromboltak és elaknásítottak mindent. Szomáliföldön elölről kellett kezdeni az életet.
Nem először: Brit Szomáliföld – az Egyesült Királyság protektorátusa – 1960. június 26-án lett független állam. Nem egész egy hét múlva máris elkövette legnagyobb baklövését: egyesült a július elsejével az olasz fennhatóság alól aznap szabadult Szomáliával.
Az egyenlőtlenség – és az elnyomás évei – életre hívták a Szomáli Nemzeti Mozgalom (SNM) gerillacsoportot. A felkelők kihasználták a polgárháború adta lehetőségeket: amíg Szomáliában – a központi kormányzás megszűnése után – a hadurak háborúztak, az SNM az elfoglalt Hargeisában kikiáltotta az önálló Szomáliföldet. Azóta Szomália és Szomáliföld különálló életet él – bár a nemzetközi közösség erről megpróbál minél kevesebb tudomást venni.
Bizonyos értelemben mindkét entitásban a liberális álom megvalósulását érhetjük tetten. Szomália idestova másfél évtizede mindenféle kormány nélkül működik. A külvilág időnként kísérletet tesz arra, hogy kormányt nevezzen ki az ország élére (most is működik ilyen), de ennek gyakorlati jelentősége nincs: a hadurak alkotmány, törvények, parlament és járulékfizetési kötelezettségek nélkül is képesek irányítani fegyvereseiket. A mobiltelefon-szolgáltatók és a kereskedők adók helyett védelmi pénzt fizetnek, a lakosság pedig szomáliai schillinget használ annak ellenére, hogy nincs jegybank, amely ellenőrizné a pénzkibocsátást.
Szomáliföldet sem szokták le- vagy felminősíteni a nemzetközi hitelminősítő cégek, elsősorban azért, mert hivatalosan nincs mit minősíteni. Holott teljesítménye nem csupán Szomáliával egybevetve figyelemreméltó: 1991. óta több választást bonyolítottak le a hárompárti demokráciát működtetető államban, és még az sem okozott felfordulást, amikor meghalt az államalapító elnök. A két kisebb polgárháború után, a ’90-es évek közepén leszerelték a gerillákat, jelenleg pedig az adózási fegyelem erősítése a kormány célja, mondja Ali Elmi, a tájékoztatási miniszter helyettese.
Bár hivatalosan nem létezik, Szomáliföld mégis működik, méghozzá afrikai viszonyok közepette nem is akárhogy. Kormánya minimális államot működtet – az ország éves költségvetése huszonnégymillió dollár –, ám az ellenzék ezt is sokallja, és úgy véli, a kabinet túl sokat költ saját magára. Gazdasága szinte kizárólag a magánszektoron alapul, és a kicsi és olcsó állam keveset is ád: nincs nyugdíj, nincs szociális ellátás. Munka is alig akad, és az infrastrukturális beruházások is panganak – nemzetközi elismerés nélkül ezeket a beruházásokat már nem tudják finanszírozni.
Szomáliföld fizetőeszköze, az Egyesült Királyságban nyomtatott szomáliföldi schilling a nagy infláció óta viszonylag stabil (1 USD-rt 6200-6500 szomáliföldi schillinget adnak). Stabilnak számít az ország is, ám kérdés, hogy meddig.
Az egyik kihívást a radikális iszlámista fegyveresek jelentik: Szomáliából már több ízben beszivárogtak, és megtámadták a nyugatiakat. Ezen az sem segít, hogy Szomáliföld és Szomália közé ékelődő Puntföld is azon dolgozik, hogy önálló államként kezdjen el működni (egyébként kisebb területi vitája van Szomlifölddel, de Hargeisában nem számítanak háborúra a közeljövőben).
"A bizonytalanság hosszú távon valóban destabilizálhatja az országot", véli Ali Elmi. Ám egyelőre az a helyzet, hogy "az embereknek elegük van a háborúból".
"Számunkra is ez a legfontosabb kérdés. Hogy meddig tartható fenn a jelenlegi állapot", mondja Ahmed Mohamed Silanyo, az ellenzéki Kulmiye párt vezetője. "A nyugatiak dicsérnek minket, hogy jól csináljuk, eredményeink regionális szinten kiemelkedőknek számítanak, de az ország elismerése elmarad, sőt azt mondanám, hogy ma egy lépéssel sem vagyunk közelebb ehhez".
A nyugat ugyanis – vélik Hargeisában – görcsösen ragaszkodik az egységes Szomália illúziójához, Szomáliföldnek pedig nincsenek befolyásos szponzorai. Még az iszlám világban sem: Szaúd-Arábia öt évvel ezelőtt mondvacsinált okkal megtiltotta az élőállat-bevitelt, és evvel legfontosabb bevételi forrásától fosztotta meg Szomáliföldet. Azóta a helyi kecskéket először Jemenbe szállítják, ahonnan – átcímkézve – jemeni kecskékként utaznak tovább.
Ugyanakkor ennek a köztes állapotnak is vannak előnyei. "Nemrég az egyik nyugati barátom azt mondta, szerencsénk, hogy nem ismer el minket a világ, mert így egyelőre szabadabban alakíthatjuk jövőnket. Nem feltétlenül értek vele egyet, de érdekes érvelés", mondja Ahmed Mohamed Silanyo nevetve.
Van azonban egy konkrét haszna a jelenlegi állapotnak. "A gyenge kormány. Korrupt ugyan, döntései nem eléggé transzparensek, és megpróbálja elkerülni a parlamenti ellenőrzést. Ám nincs ereje változtatni a rendszeren." Az ellenzéki politikus szerint ugyanis "ha a kormány erősebb lenne, ez is ugyanolyan afrikai diktatúra lenne, mint a többi".
/Makai József Magyar Hírlap 2005. december 24./
